1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Benka Gála

„Az okosságnak és tudománynak drága voltára taníts meg engem, mert hiszek a te parancsolataidnak.”

(Zsoltárok könyve 119, 66)

A tavasz beköszöntével a Benka Iskola diákjai évről évre bizonyítják, hogy mennyi tudás és tehetség van a birtokukban.

Idén április 20-án tartotta iskolánk hagyományos kulturális gálaműsorát az Evangélikus Ótemplomban. Diákjaink műsorral köszöntötték a tavaszt, megemlékeztek iskolánk névadójáról és a Költészet Napjáról is. A délután során sok olyan gondolatot hallottunk, melyekből gyakorlati útmutatást kaptunk arra, hogyan válhat az ige a mindennapok részévé. A hit évéhez kapcsolódóan az iskola énekkara a szeretet fontosságát hangsúlyozta a gyerekek csengő hangjával és a gyertya fényével. A műsor egyik érdekessége Rilke, Az este című verse volt, mit meghallgattunk németül, angolul és Matt Zemanik vendégtanár előadásában magyarul is. A szebbnél szebb versek között gyönyörű dallamok csendültek fel csengettyűn, zongorán, fuvolán, furulyán, klarinéton, valamint egy népdalcsokorral is kedveskedtek a gyerekek. A gála legünnepélyesebb pillanata ebben az évben is a Benka-díj átadása volt, melyet azok a végzős diákok érdemelnek ki, akik a nyolc év alatt kimagaslóan teljesítettek mind a tanulmányok, mind a versenyek terén. A 2012-2013-as tanévben Molnár Istvánné igazgató asszonytól, Babák Mihály polgármester úrtól, Lázár Zsolt esperes úrtól, Grünvald Bélától, a Gyermekünkért, Jövőnkért alapítvány elnökétől és Zalán Csaba osztályfőnöktől ezúttal Jakab Máté és Buzás Balázs nyolcadik évfolyamos diákok vették át iskolánk elismerő plakettjét.

 

A műsor zárásaként Lázár Zsolt esperes úr osztotta meg gondolatait az ünneplő közösséggel.

                                                                                              Kriska Zsuzsa

                                                                                                  pedagógus

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka