Olvasóvá nevelés

Az új, digitális nemzedék olvasóvá nevelése nem könnyű feladat, de tudatos, megalapozott fejlesztéssel sikerülhet. Ha ismerjük a gyermekek személyiségfejlesztését, életkori sajátosságait, építünk eredendő kíváncsiságára, önálló olvasóvá válhat.

 Az irodalmat és az irodalom olvasását az utóbbi évtizedekben három nagy kihívás érte. Mindhárom közhellyé vált már, mégis érdemes ezekből kiindulni. Először is az irodalom vesztett a presztízséből. Ez összefügg a rendszerváltással, azzal, hogy megszűnt az irodalom politikai funkciója, közéletpótló szerepe. Ennek következtében csökkent a súlya az értelmiség körében, ami kihatott arra is, hogy csökkent az irodalomnak, mint tantárgynak a jelentősége az iskolában. A másik kihívás az elektronikus tömegkommunikáció felől érkezett. Bár televízió régóta van, 24 órán át tartó, rengeteg csatornát kínáló választékkal csak néhány éve rendelkezik a hazai televíziózás. A magyar nyelvű kereskedelmi csatornák megjelenése átalakította a televíziós kultúrát. Fontos változás ezen a téren a multiplex mozik megjelenése is, amelyet az amerikai filmek azonnali beáramlása követett. Ez a folyamat már a nyolcvanas években elkezdődött, de a kilencvenes években minőségileg változott meg a helyzet. A harmadik a tömegdemokrácia kihívása, vagyis a magasabb kultúrát nehezebb széles körben terjeszteni. Ezzel a három kihívással mindenképpen számolni kell, amikor a könyvek és az olvasás helyzetéről beszélünk.

 Az új médiumok megjelenésekor rendszerint rémület vett erőt a régiek képviselőin, de ez mindig indokolatlannak bizonyult. Az írásbeliség feltalálása nem szüntette meg a szóbeliséget, a könyvnyomtatás feltalálása sem szüntette meg az írásbeliséget, most is golyóstollak vannak előttünk és ceruzák. A rádió és a film nem szüntette meg az irodalmat, illetve a színházat, a videó feltalálása pedig nem szorította ki a filmet. Ez nagyon fontos történelmi tapasztalat. Az a tendencia viszont, hogy a különböző típusú szövegeket gyors elolvasás után felfogjuk, majd hamar elfelejtjük, létezik, s ez a szépirodalom vagy a magasabb kultúra befogadása ellen hat. Éppen ezért a magyartanároknak arra kell mintát nyújtani az iskolában, hogy "lassan a testtel", megérdemli a mű, hogy hosszan elidőzzünk nála. A mai magyartanítás ennek ellenkezőjét gyakorolja, és ez súlyos hiba. Az értékes irodalom nem elfogyasztható, hanem újra és újra értelmezést követel ki magának. Ha ez igaz, akkor interpretálni kell megtanítanunk, és ha valakiben kialakul az interpretáció igénye és képessége, van esély arra, hogy az ezt igénylő művek felé forduljon. Ebből egy furcsa csavarral az következik, hogyha az interpretációt silány műveken vagy a tömegkultúra termékein tanítjuk - amiket a gyerekek eleve szeretnek -, akkor magát az interpretatív hozzáállást is tanítjuk, így paradox módon a magas kultúrát is szolgáljuk.

 A gyerekek többek között azért nem olvasnak ma már ifjúsági olvasmányokat és meséket, mert sokkal korábban ki vannak téve annak, hogy bármely korosztálynak szánt, bármilyen jellegű fiktív narratívát befogadjanak, s ebben óriási szerepe van a televíziónak. Reménytelen, hogy elzárjuk ezt a gyerekek elől. Néhány szülő valószínűleg megpróbálja, de nem hiszem, hogy eredményre vezet. Viszont nagyon fontos, hogy a szülő beszéljen ezekről a művekről, s ne hagyja meg a televíziózást a maga spontaneitásában. A műfaji kódok dzsungelében való eligazítás a szülő dolga. Rettenetes, amikor a gyerek a feldolgozás reménye nélkül néz válogatatlanul mindent. Ha a szülő beszél arról, hogy egy erőszakot bemutató film miért olyan, amilyen, az már más eset. Ebből az következik, hogy meg kell változnia az olvasmánystruktúrának az iskolában. A gyerek bizonyos értelemben már nem gyerekolvasó, másrészt minden eddiginél inkább az. Az iskolai irodalomtanítás viszont nem vet számot a gyerekkor eltűnésével. Az olvasástanításnak és az olvasóvá nevelésnek két kulcskorszaka van. Az első a hatéves kor előtti, amikor a gyerek még nem olvas. Itt dől el, hogy a gyerek megtanul-e a hallott szavakból belső képi világot teremteni. Ebben az iskola nem sokat segíthet, csak a szülő, illetve az óvoda. A másik ilyen időszak a 11-14 éves kor közötti, mert ekkor van újra esély arra, hogy a szépirodalomnak olvasókat teremtsünk, tudniillik az olvasás technikai nehézségei a többségnél ekkorra csökkennek.

Tudomásul kell venni, hogy 20. századi novellákkal inkább lehet olvasóvá nevelni, mint 19. századi lírai művekkel: 10-14 éves korukban még sztorit, cselekményt várnak a gyerekek. Az izgalom, a fordulat, a váratlanság, az eltérő helyzetek, a különböző életformák, a kaland, az utazás és a humor köti le őket a leginkább.A kamaszkorú gyermekek érdeklődése a korábbihoz képest jelentős változáson megy át. Már nem a mesék olvasásában lelik örömüket, már nem utánozzák az olvasmányok hősét, hanem a társadalmi és etikai problémák iránt egyre fogékonyabbá válva maguk is hősök akarnak lenni.

Számos az olvasási szokásokat vizsgáló kutatás kimutatta, hogy a kamaszok körében a legnépszerűbb olvasmányok a kalandregények, a fantasztikus regények, a krimi valamint a tudományos-ismeretterjesztő irodalom. Keressük meg a legjobbakat! Olvassunk tanítványainknak, amikor csak tehetjük!

Ajánljuk figyelmükbe Szilágyiné Gálos Ildikó olvasovanevels.gportal.hu oldalát, valamint a meseutca.hu honlapot.

Magyar műhely