1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Mi így ünnepeltük a magyar kultúra napját…

A magyar kultúra napját január 22-én ünnepeljük. Iskolánkban idén egy programsorozaton keresztül hoztuk közelebb a gyerekekhez ezt az ünnepet.

A felkészülés már az újév második tanítási hetében megkezdődött, amibe minden diák és tanár bekapcsolódott. Először magyarsággal kapcsolatos idézeteket gyűjtöttek a gyerekek, amelyek az iskola bejáratánál lettek elhelyezve, hogy mindenki láthassa és olvashassa ezeket a fontos gondolatokat.

Emellett az iskola folyosóin folyamatosan kiállításra kerültek a gyerekek által készített rajzok, festmények, amelyeken verseket, művészeti alkotásokat és hungaricumokat jelenítettek meg.
Ezen a héten a ráhangolódás részeként az osztályok műveltségi totókat oldottak meg, melynek során tájékozottságukról, tudásukról adhattak számot.

A pénteki zárónapon a rádiós megemlékezés során a Himnuszról, Kölcsey Ferencről és a magyar kultúráról idézett gondolatokat, versekkel kísérve iskolánk minden felsős osztályából egy-egy diák.
Az órák közti szünetekben került sor a diákok művészeti előadásaira. Ha csak egy-egy szünet erejéig is, de az iskolánk folyósói színházzá, előadóteremmé változtak. A diákok dallal, zenei és táncos produkciókkal, szavalatokkal, érdekes előadásokkal tették emlékezetessé ezt a napot mindannyiunk örömére.

A nap végén a műsorok, előadások szereplői, valamint a legszebb munkákat készítő diákok jutalomban részesültek.
Köszönjük minden tanulónak, hogy aktív részesei voltak a programoknak, ezzel is tisztelegve Kölcsey emlékének.

Rövidfilm a programokról

A rádiós műsorunk is meghallgatható

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka