1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Újratervezés, avagy egy NTPS-s pályázat összegzése

2019 őszén már másodjára kezdtünk az akkori hatodik-hetedik osztályos tanulók 20 fős csoportjával közös felfedezőmunkába egy természettudományos témákat boncolgató tehetségműhely formájában. A közös munkát vázolva és elkezdve reménykedtünk, hogy nem csupán a magunk erejére hagyatkozva, hanem szakmai és anyagi segítséget kapva is tudunk majd dolgozni a későbbiekben. A reményeink realizálódtak, december elején jött az értesítés, hogy az NTP-MTTD-19-0143 pályázati azonosítójú, „Kis természettudósok a nagyvilágban” című pályázatunk eredményesnek bizonyult és a Nemzeti Tehetség Program 1.290.000 Ft összegben támogatásra érdemesnek nyilvánította, mi pedig anyagi eszközökkel ellátva, az eredeti elképzeléseink szerint folytathattuk a megkezdett munkát.

Ami tartott egészen 2020 tavaszáig. A COVID-19 világjárvány, ahogyan a világ és az ország életét felborította, úgy a mi életünket és munkánkat is. A pályázati programban szereplő eszközök a járvány kitöréséig megvásárlásra kerültek és a tervek szerint folyt a tehetségműhely szakmai munkája is. Majd jött a járvány és minden a feje tetejére állt. A leszervezett programjaink, a hátra lévő foglalkozásaink, a két napos tanulmányi utunk, mind-mind későbbre, az őszi időszakra tolódott. Rugalmas szervezéssel, a tanulók nyitott hozzáállásával, a pályázat kezelőjének engedélyével végül minden tervezett foglakozásunk, programunk maradéktalanul megvalósult, csak nem akkor, amikor a naptárban eredetileg következett volna. Tavasz helyett már az új tanév őszén tartottunk néhány foglalkozást, szeptemberben mentünk kenutúrára, október közepén az Arborétumba. Szeptember közepére tolódott a pécsi tanulmányutunk, vagyis az új tanév lett az otthona a pályázati programunk nem egy, jelentős szeletének.

Kényszerből az történt velünk, mint az eltévedt autós GPS-ével, folyton-folyvást újraterveztünk. A Az újratervezés, az új útvonalak kijelölése szerencsére nem járt az eredeti útvonalnál rosszabb minőséggel, a gyerekek elmondása és saját tapasztalataink szerint nem egy esetben az eredetileg tervezettnél jobban, többlettartalommal megtöltve sikerültek az elképzeléseink. Mi, felnőttek persze kiegyeztünk volna egy újratervezést nélkülöző pályázati program lebonyolítással, de az igazat megvallva kifejezetten sikeres „pályázati évet” hagytunk magunk mögött. Igazunk bizonyítására a készült fényképeket, beszámolókat, filmfelvételeket, a tárgyiasult alkotásokat hívjuk tanúként, no meg természetesen a diákok fejében és lelkében lerakódott ismereteket és emóciókat.

Szabó Józsefné, Fekete-Rekényi János

pályázati felelősök

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka