1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Benka Gyula síremlékénél a 7. évfolyam

Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy 7. évfolyamos diákjaink tiszteletüket teszik az Ótemetőben iskolánk névadójának nyughelyénél. Horváth Z. Olivér iskolalelkész közös imádkozásra szólította a gyermekeket. Majd tanulóink Benka Gyula életének fontosabb állomásait kiemelve közösen emlékeztek meg a pedagógusról, lelkészről, mentorról. Egy koszorút elhelyezve róttuk le tiszteletünket.

124 évvel ezelőtt Benka Gyula ezeket a gondolatokat fűzte az 1896/1897-es tanévhez:

„A kollégáim és én is ebben a tanévben is odaadó hűséggel teljesítettük kötelességeinket, bár él lelkeinkben azon vallásos meggyőződés, hogy a nevelés nagy feladatainál az ember erőkifejtése magában a siker elérésére nem elég, mert szükséges arra még Isten segítő kegyelme és áldása is, melyért naponta fohászkodni tanítványainkkal együtt meg nem szűnünk.”

Isten áldása kísérje ezt a tanévünket is!

7. évfolyam osztályfőnökei

 

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka