1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

 

A gregoriántól a népéneken át a rockoperáig

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretén belül nyílt pályázatot hirdetett 2019 tavaszán NTP- MŰV- 19 kódszámmal, hazai és határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatására.

Intézményünk, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Tehetségpont, így természetes volt számunkra, hogy pályázunk.

A NTP- MŰV- 19-0040 kódszámúpályázat jóvoltából intézményünkben megvalósulhat egy 30 órás komplex zenei tehetséggondozó program, melyre 1 500 000 Ft-ot nyert iskolánk. A programsorozattól rövid távú eredményeként várjuk:

Az István, a király c. rockopera a határainkon túl élő magyarok számára is egy igen fontos, a nemzeti összetartozást is jelképező mű, melyet Erdélyben, Csíksomlyón, az ősbemutató után mintegy 20 évvel később engedélyeztek előadni. Az akkori megvalósítás nagyon sokakat megmozgatott, határon innen és túl, a közös munka egy olyan élményt és erőt adott az előadók és a közönség számára, melyet kifejezni nem lehet. Ezt a kimondhatatlan összetartozási kapcsot szeretnénk kialakítani diákjainkban is, hogy a cselekmény énekelt mondanivalója mellett érezzék át, hogy minden gesztusnak, mozdulatnak, mozgásnak van szerepe, jelentősége, a produkció szerves része. A program komplexitása lehetőséget nyújt a különböző művészeti ágak (irodalom, képzőművészet, építészet, zene-, tánc-, ipar-, színházművészet) felé való nyitottság kialakítására is, valamint a keresztény értékrend a szentek életén és tettein keresztül követhető nyomon és érthető meg e korosztály számára.

Paraszt Attiláné

pályázati felelős

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka