A tanévzárón készült képek megtekinthetők itt
Tanévzáró
Június 17-e délutánján izgatott gyereksereg igyekezett az iskolába, majd a templomba. Ez a nap, a tanévzáró napja, a számadás ideje az elvégzett munkáról. Úgy gondolom nagyon komoly munka előzte meg most is és az előző években is 10 hónapon keresztül azt a pillanatot, amíg a jegyek a bizonyítványba kerültek. Ezért az évnek a zárása mindenki számára ünnep. Ünnep azért, mert következik a megérdemelt pihenés és ünnep azért, mert végre mindenki kezébe veheti a megérdemelt munka gyümölcsét.
A tanévzáró istentisztelet keretében megszívlelendő gondolatokat hallhattunk Iskolalelkészünk, Horváth Olivér tolmácsolásában. A 4. évfolyamosok vidám gondolatokkal búcsúztak a tanévtől és az alsó tagozattól. A hála és a köszönet szavait közvetítették a hallgatóság felé versben és dalban egyaránt. Majd következett az év értékelése. Igazgató nőnk rövid betekintést nyújtott az iskolai eredményekről. Majd záporoztak a nevek. Boldog, de kissé megilletődött gyerekek mentek az oltár elé, hogy a megérdemelt jutalmat, könyvet és oklevelet átvegyék. Mi, a sorokban ülő pedagógusok is örültünk ennek, hiszen egy kicsit a mi munkánk is benne volt a kitűnő bizonyítványokban. De nem feledkeztünk meg a szülőkről sem, hiszen az ő támogatásuk nélkül az iskolai programok szegényebbek lettek volna.
A jutalmak kiosztása nem fejeződött be a templomban. Visszamentünk az osztályokba, hogy ott mindenki kézbe kapja bizonyítványát és elköszöntünk egymástól kellemes nyarat kívánva.
Bízunk benne, hogy mindenki mosolygósan, megelégedésére hagyta el az iskolát, hogy elkezdődhessen számára a nagy vakáció.
Védőné Dobrotka Edit
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035