1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Karácsonyi gondolatok

Mi a karácsony üzenete számomra?

Számomra a Karácsony azt jelenti, hogy összejön a család, elővesszük a társasjátékokat és egy jót játszunk. Majd megnézünk együtt egy filmet. Mielőtt kibontjuk az ajándékokat elmegyünk sétálni. Ezért szeretem a Karácsonyt.

Csasztvan Hajnalka, 3.a

Karácsonykor nemcsak a fenyőfát díszítjük fel, hanem a szobát is. Nekem a szeretetet, az együttlétet és az ajándékozást jelenti elsősorban. Örülök, hogy ilyenkor együtt lehetek a családommal.

Fábri-Gerda Hanga, 3. a

A karácsony a kedvenc ünnepem. Míg mások azért várják, hogy a várva várt ajándékokat megkapják, én azért várom, hogy az egész családdal együtt lehessek. A Biblia szerint is fontos ünnep, hisz akkor született Jézus. Tehát jöjjön a Karácsony, mert várom a rokonaimat.

Szatmári Regina Fanni, 3.a

Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük. Ezen az ünnepen a családtagok, a rokonok találkoznak és megajándékozzák egymást. Nagyon várom a csodaszép karácsonyfát és az alatta lévő sok-sok ajándékot is.

Szekeres Kamilla, 3.a

A karácsony arról szól, hogy együtt van a család, és boldogsággal tölt el minket a szépség és az együttlét. A legjobb, ha mi magunk készítünk a családnak valamit. A szüleinknek és a nagyszüleinknek az is elég, ha egy képeslapot adunk, vagy egy karácsonyfadíszt készítünk. A legfontosabb érzés a szeretet. Mindenki tekintsen a karácsonyra úgy, hogy az életünkben ez a legszebb és legfontosabb ünnep.

Bozán Hanna, 4.b

A karácsony számomra a szeretetet jelenti. Ilyenkor földíszítjük a lakást, sokat sütünk. Megvesszük a karácsonyfát, és feldíszítjük sok-sok csillogó dísszel. Meglátogatjuk a rokonokat, és beszélgetünk egy jót. Szenteste elmegyünk a templomba, ott töltünk egy órácskát. Számomra ezt jelenti a karácsony.

Furár Dominik, 4.b

Ekkor született meg Jézus. Karácsony előtt feldíszítjük a házunkat, főzünk és megvesszük a fenyőfát, amit feldíszítünk. Amikor eljön a nagy nap, leülünk a megterített asztalhoz, és elfogyasztjuk a karácsonyi ételt. Amíg mi nem figyelünk, a Jézuska lerakja az ajándékot és elmegy. Végül odaállunk a fához és énekelünk, aztán kibontjuk az ajándékokat.

Kunstár Roland, 4.b

Szeretem az ünnepet hisz mindenkivel együtt lehetek. Mama, Mariann anya, apa, kik sok mosolyt csalnak az arcomra. Együtt  sütünk,főzünk,  nevetünk és egymásnak meglepetést készítünk. Köszönöm, hogy együtt vagyunk hisz a karácsony összehoz.

Goldner Lilla, 4. c

Sokat gondolkoztam, hogy mit jelent igazán a karácsony. Nekem az jut róla eszembe, amikor a csillogó hó leesik az égből, és mindent beterít. Jó érzés tölt el ekkor. Együtt vagyunk a családdal a karácsonyfa előtt, és éppen bontjuk az ajándékokat, vacsora után beszélgetünk. Ez a szó felidézi bennem azt is, amikor karácsony előtt elkészítem az ajándékokat, és néha anya segít egy kicsit. Karácsonykor nagyon sok érzés van az emberekben.

Karas Luca, 5.a

Nagyon szeretem a karácsonyt, mert ilyenkor együtt van a család, eljönnek a keresztszüleim, unokatestvéreim, nagyszüleim. Este elmegyünk a templomba, amit nagyon szeretek. Otthon izgalommal mondjuk el a karácsonyi verseket, nagyon boldog vagyok, amikor kibontom az ajándékokat.

Blaskó Bálint, 5.b

Karácsonykor sokszor arra gondolok, hogy milyen boldog lehetett Mária és József egykor. Most pedig mi vagyunk boldogok, hogy együtt lehet a család.

Petrovics Rozi, 5.b

A karácsony nem csak az ajándékokról szól, hanem arról, hogy együtt van a család. Nagyon jó érzés, amikor a karácsonyfa körül ülünk. A kapott ajándékok azt jelentik, hogy családtagjaink szeretnek bennünket.

Zeitler Zsófi, 5.b

A kedvencünnepem a karácsony. Nemcsak azért, mert sok ajándékot találunk a fa alatt, hanem azért is, mert ilyenkor a család sokkal több időt lehet együtt, mint az év más részében. Az advent segít ráhangolódni a karácsonyra. Családunk az adventi gyertyákat az idén vasárnap este gyújtja meg. Anya előtte mindig elénekli Az adventi hírnök című dalt.

Csasztvan Angyalka, 6.a

Az adventi koszorú minden meggyújtott gyertyája közelebb visz minket a karácsonyhoz. Feldíszítjük a lakást, süteményeket sütünk, mézeskalácsot készítünk, ami sokszor hamarabb elfogy, mint ahogy megérkezik az ünnep. A téli szünettel megkezdődik az igazi készülődés. Hozzánk 23-án megérkezik a karácsonyfa, amit a Jézuska a teraszra tesz le, és már megy is tovább. Mindig hatalmas és terebélyes fánk van, amit együtt díszítünk fel, miközben karácsonyi dalokat hallgatunk. A karácsony nekem a családot, a szeretetet és az ajándékokat jelenti, meg persze azt, végre megyünk síelni!

Cziglédszky Samu, 6.a

Karácsony táján már minden család izgatottan készülődik a szeretet ünnepére. Ilyenkor lassan telnek a napok és hosszúnak tűnik a várakozás. A családunknak ez a legszebb ünnepe. Együtt vagyunk, közösen díszítjük a lakást, fenyőágakból ajtódíszt, kézműves munkával karácsonyi ajándékokat készítünk. Többet énekelünk, sokat hallgatunk karácsonyi zenéket. Templomba is elmegyünk, az Angyali reggeleken szívesen hallgatjuk, mások hogyan készülődnek az ünnepre.

Egri Dóra, 6.a

A szenteste napján közösen feldíszítjük a karácsonyfát. Ha este végre megszólal a csengő, izgatottan a fához szaladunk, hiszen ez jelzi a Jézuska érkezését. Együtt elénekeljük a Csendes éjt, és egy imával megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nincsenek velünk. Ilyenkor elcsendesedünk. Hálát adhatunk Istennek, hogy mi együtt vagyunk.

Fabó Zsófia, 6.a

 Az ünnep összehozza a családot, rokonokat, barátokat. Együtt leülünk a terített asztalhoz, imádkozunk, énekelünk és örülünk egymásnak. Elmegyünk az éjféli misére, hálát adunk Istennek. Örülök, hogy a családom összetartó, és békességben él. A karácsonyfa fényei a szeretet fontosságára emlékeztetnek, ezt a fényt kell a szívünkbe zárni!

Litauszky Áron, 6.a

A karácsony…Ha valaki meghallja ezt a szót, talán az ajándékokra, talán a karácsonyfára vagy a hóesésre gondol. Sokan már el is felejtették, hogy legfontosabb üzenete a szeretet. Ilyenkor sokan mennek templomba, hogy együtt ünnepeljék Jézus Krisztus születését. A mi családunkban hagyomány, hogy elmegyünk az öt órától kezdődő karácsonyi misére, majd ezután kezdődik a közös vacsora és az ajándékok kibontása a fa alatt. December elseje óta szorgosan számolom kalendáriumomban, hány nap van még karácsonyig. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

Mester Dóra, 6.a

Már november elején elkezdjük a készülődést, adventi koszorút csinálunk, feldíszítjük a házat, üvegfestéssel ablakdíszeket készítünk. Nagymamám és anyukám mézeskalácsot süt, amit testvéremmel mi díszítünk. Narancsot szárítunk, megtűzdeljük szegfűszeggel, amelynek illata áthatja az egész lakást. Amikor ezt az illatot megérzem, rögtön a karácsony jut az eszembe.

Misúr Lili, 6.a

Amikor karácsonyt ünnepelünk, hitünk egyik legfontosabb igazságát ünnepeljük, a megtestesülést. Számomra a karácsony nagyon sokat jelent: a szeretetről, az együttlétről szól, nem az ajándékokról. Kárpátaljai, anyai nagyszüleimnél töltjük az ünnepet a régi hagyományokhoz híven kántálással, betlehemi játékokkal és templomba járással. Ha a karácsony igazi üzenetét keressük, ne az áruházakat járjuk sorra, hanem csendesedjünk el. Legyünk nyitottak észrevenni Jézus hívását, és merjünk odatérdelni a pásztorokkal a jászol elé. Hiszen csak Jézus az, aki igazán ünneppé teheti karácsonyunkat, szeretetet és békét adhat nekünk.

Szűcs Hajnalka, 6.a

A karácsony nem csak az ajándékokról és sütizésről szól. Karácsonykor az a jó, hogy a család együtt díszíti a fát, együtt mennek a templomba. Egy ölelés vagy egy jó szó többet érhet bármi ajándéknál. Ezen a napon elfelejted a problémáidat, és csak az a fontos, hogy másokat boldoggá tégy.

Bencsik Brigitta, 7.a

Számunkra, keresztény emberek számára karácsony a kis Jézus születését jelenti. Ilyenkor minden olyan meghitt, nyugodt. A mi családunk ilyenkor mindig együtt van, karácsonyi énekeket éneklünk, vacsorát készítünk, karácsonyfát díszítünk. Nekem ez a kedvenc ünnepem.

Himer Tünde, 7.a

Számomra a karácsony Jézus megszületését jelenti. Amint Mária ajándékként kapta Jézust, úgy mi is igyekszünk szívből jövő ajándékokkal megajándékozni egymást.

Nagy Johanna, 7.a

Nekem a karácsonyról először a szeretet jut eszembe. Mi ilyenkor arra figyelünk, hogy minél több időt tölthessünk együtt. A szépen feldíszített karácsonyfa alatt karácsonyi énekekkel, szaloncukor eszegetés közben ünnepeljük a szeretet ünnepét.

Szabó Petra, 7.a

A karácsony ünnepe mindenkinek mást jelent. Valakinek az ajándékokat, a finom ételeket, valakinek az együttlétet, a szeretetet. A karácsony a lelkünk számár megpihenés. Ilyenkor mindenki vidám, az emberekben több szeretet van.

Nekem mit jelent a karácsony? Szeretem a karácsonyi hangulatot, a családi együttlétet. Öröm a rokonsággal lenni, hallgatni a történeteket. Az ünnepi hangulatban elcsendesül a lelkünk.

Buzás Bence, 7.b

A karácsony Jézus születésének napja, de a család ünnepének is nevezhetjük. Ilyenkor együtt megyünk templomba, hogy a hosszú várakozás után meggyújthassuk a negyedik gyertyát. Mindenki elfelejti gondját, baját, az emberek minden figyelmüket a családra fordítják.

A karácsony a béke ünnepe is: minden ember megbékél a másikkal, s elfelejti, ha valamikor megbántották. A sokat civakodó testvérek a meghitt csendben megbékélnek egymással. A beszélgetések közelebb hozzák egymáshoz a család tagjait. Béke költözik az emberek szívébe.

A karácsony lehet a szeretet ünnepe, amikor az emberek segítenek egymáson. Ez több mint a másik elhalmozása ajándékokkal, ez vigasztalás. Megvigasztaljuk a másikat, ruhát, meleg ételt adunk a rászorulóknak. A karácsony sok embert közelebb hoz egymáshoz.

Frankó Dániel, 7.b

Sokan úgy gondolják, hogy az ajándékok a legfontosabbak, de szerintem ez csak egy kis csepp a karácsony tengerében. A legfontosabb a szeretet, az együttlét, a béke, az ünnepnek a bensőséges, családias kisugárzása. Nyilvánvalóan az is fontos, hogy meglepjük egymást egy kis aprósággal, de már a közös díszítés, a játék, a család egysége is olyan hangulatot kölcsönöz az ünnepnek, hogy az semmihez sem fogható.

A legjobb lenne, ha ezekben a napokban nem lennének harcok, viszályok, veszekedések, mindenütt nyugalom, békesség lenne.

Halász Benedek 7.b

A karácsony nekem nem csak egy ünnepet jelent. A karácsony békét, szeretetet hoz a világra. Örülnék, ha mindez egész évben megjelenne. Én hiszek a karácsonyi csodákban, de vannak olyan gyerekek, akik még ekkor sem boldogok, mert szegénységben élnek, és még ezen a napon is fáznak. Jó, hogy sokan segítik szegény társaikat.

Karácsonykor mindenkinek azt kívánom, hogy boldogságban teljen az ünnep, és az év minden napja.

Jakab Sára Lujza, 7.b

Minden évben nagyon várom a karácsony ünnepét. Ilyenkor mindig együtt van a család, örülünk egymásnak, mert a távoli rokonok is eljönnek. Ezen az ünnepen szeretet, öröm és várakozás van bennünk. Négy héten keresztül várunk arra, hogy egy este mind a négy gyertya égjen, ami várakozásunk végét, Jézus születését, a boldog együttlétet jelképezi.

Én a karácsonyt nem az ajándékokért szeretem, hanem a családi pillanatokért.

Veszter Viktória, 7.b

Az adventi vasárnapokon meggyújtunk egy-egy gyertyát, és amíg óvodás voltam, még énekeltünk is. Ebben az időszakban az Angyali reggeleken és a hajnali rorátékon is részt veszünk néhány alakalommal. Mikor kisgyerek voltam, mindig azon járt az eszem, mit hoz nekem a Jézuska. Ahogy egyre nagyobb lettem, megértettem, hogy ez az ünnep nem a hatalmas ajándékokról szól, hanem arról, hogy együtt legyen a család!

Fabó Csenge, 8.a

A karácsony a család melegét, az együtt ünneplést jelenti. A keresztény családok Jézus születésére emlékeznek. Az étkezésben is kialakultak hagyományok. Nálunk karácsony napján mamáéknál ünnepelünk, az ajándékozás nagy felfordulással jár. Együtt örülünk, ha sikerült egymást meglepnünk. Nagyszüleim mély meghatódással figyelnek bennünket.

Kugyela Szabina, 8.a

A karácsony a hit, a szeretet és a béke ünnepe. Az adventi időszakhoz kötődnek az Angyali reggelek alkalmai, s családunkban hagyomány, hogy ennek minden reggel részesei vagyunk. Az iskolai „benkás karácsony”szintén fontos ünnepe közösségünknek. Szüleimmel szenteste elmegyünk az ünnepi istentiszteletre, majd otthon szeretetben töltjük a karácsonyt.

Pribelszki Boglárka, 8.a

A karácsony a szeretetről és a családról szól. Ilyenkor mindenki ünnepi vacsorát készít, olyat, amilyet máskor nem. Szokás megajándékozni egymást, amit persze én is szeretek, de jobb adni, mint kapni! Vannak olyan gyerekek, akiknek nagyobb szükségük lenne a szeretetre, mint az ajándékokra. Eszembe jutnak a szegény, árva gyerekek, akiknek rossz lehet szeretet nélkül felnőni. Hálát kell adni azért, hogy nekünk mindenünk megvan-szokta mondani anya.

Zahorecz Bence, 8.a

Minden ember számára mást és mást jelent a karácsony. Vannak, akiknek csak az ajándékozást jelenti. Akadnak olyanok is, akik csak a díszítésre összpontosítanak: csillog-villog a ház és az udvar kívül-belül. Néhány ember viszont a családja miatt várja az ünnepet. Nekik az előbb felsoroltak közül semmi sem számít jobban, mint az, hogy együtt legyen azokkal, akik a legfontosabbak a számára. És akkor már nem számít az, hogy a bejgli tökéletes legyen, hogy a ház ragyogjon, az ajándékok a legdrágábbak legyenek, csak az fontos, hogy a szeretteik körülvegyék.

Buzás Lilla, 8.b

A karácsony sokkal többet jelent az ajándékoknál. Ha ajándékozunk, akkor az szívből jövő legyen. Mégsem az a legfontosabb, hogy mi van a karácsonyfa alatt, hanem az, hogy kik vannak körülötte.

Csonki Napsugár, 8.b

Ma sajnos a legtöbb embernek a karácsony egyet jelent a pénzköltéssel, az ajándékok hajszolásával. Pedig a karácsonyban éppen az a legjobb, hogy ott a fa alatt együtt vagyunk, beszélgetünk. Szeretem, amikor az idősebbek révén elő-előkerülnek régi történetek is.

Filip Dániel, 8.b

Decemberben már mindenki díszíti a házat és a szívét is, meglepetésekkel, ajándékokkal készülünk az ünnepre. Jó érzés, hogy együtt lehetünk azokkal, akik számunkra a legfontosabbak.

Molnár Pálma, 8.b

 A kicsik az ajándékot várják, és már egy hónappal hamarabb megírják kívánságlistájukat. De minél idősebb vagy, annál rövidebb a kívánságlistád, hiszen tudod már, hogy a legfontosabb dolgok nem vásárolhatók meg. Számomra az ünnepekben a legjobbak a családommal együtt töltött délutánok, a közös sütések, ebédek, beszélgetések.

Opauszki Kata, 8.b

A karácsonyfa díszítése, a mézeskalács illata, a bejgli zamatos íze, a családi közös társasjátékozás, a sok-sok nevetés: nekem ezt jelenti a karácsony. Nem baj, ha nem kapsz drága ajándékokat, vagy nem éppen azt kapod meg, amire titokban vágytál. A legfontosabb, hogy szeretteinkkel tölthessük ezt az ünnepet.

Pályi Petra, 8.b

Szerintem az ünnepek között legszebb a karácsony. Az ünnepi asztalnál jókat beszélgetünk, és boldogok vagyunk, hogy együtt lehetünk. Természetes, hogy – mint minden gyerek - nagyon várom az ajándékom, de még ennél is nagyobb boldogság, ha látom, hogy az ajándékaimmal örömet szerzek másoknak.

Nagyon szeretem a karácsony hangulatát: a finom ízeket, a fahéj illatát, a díszeket, a fényeket. Szerintem akkor legszebbek az ünnepek, mikor hull a hó: abban mindig van valami varázslatos.

Sári Boglárka, 8.b

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 17.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka