Köszöntő
A nevelés egyidős az emberiséggel. A történelem kezdetén a nevelés, a tudás és a viselkedés minta átadását jelentette. A családi közösségek hitet és kultúrát közvetítettek gyermekeik számára. A mesterségbeli tudás és a közösségi élet szabályai koronként változó képet mutattak. Az európai nevelés és oktatás az egyház tanító tevékenységében gyökerezik. Ebből következően az európai oktatás ma is erősen lelki, erkölcsi indíttatású. Tessedik városában Benka Gyula szellemi örökségén építkezve 2000 óta egyházi nevelés folyik iskolánkban. Az evangélikus szellemiség értékeinek megfelelően végezzük szolgálatunkat, a gyermekekről való gondoskodásunkat a szülői ház segítségével közösen. Mindannyian átérezzük a gyermeknevelés óriási felelősségét. Isten ránk bízta ezt a feladatot, hogy kézen fogva vezessük a gyermekeket az előttük álló úton. Munkálkodásunk eredménye, hogy csillogó szemű gyerekek tartoznak iskolánk közösségébe. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen nap, mint nap bizonyítják tudásukat, neveltségüket, felkészültségüket. Vannak köztük kimagasló tehetségűek, kiváló sportolók, kiváló tanulmányi eredményűek, példamutató magatartásúak, szorgalmasak, jó szándékú, megbízható, lelkiismeretes gyerekek. Nagy örömünkre mindannyian vidámak, kedvesek, nyíltszívű, szeretet váró és szeretetet adni tudó gyerekek. Életünk és munkánk gazdagodását köszönjük fenntartó egyházunk vezetőinek, gyülekezetünknek és a kedves szülőknek. Köszönjük eddigi támogatásukat, s bízunk abban, hogy továbbra is velünk együttműködve segítik munkánkat. Isten áldása kísérje mindannyiunk életútját.
Molnár Istvánné
Igazgató
Intézményünk logója
http://benka.hu/index.php/hu/home#sigProGalleriabbbb74ac82
Értesítéseink
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035