1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

(elő)TÉRBEN A MOZGÁS

Az idei tanévben is megrendezésre került iskolánkban a Magyar Diáksport Napja.  Ezen a napon iskolánk rövidített órákkal kedveskedett a diákoknak, a szünetekben pedig különféle ügyességi játékokkal próbálta felhívni a tanulók figyelmét a mozgás fontosságára. A reggel egy közös vidám bemelegítéssel kezdődött, ahol az iskola testnevelői megpróbálták az összes létező sportágat eltáncolni, ami nemcsak verejtéket, hanem egyesek szemében könnyet is fakasztott. Persze a nevetéstől…. A felső évfolyamon a délelőtt folyamán a Babilon TSE versenyzőivel táncolhattak azok,  akik a zenés mozgást kedvelik, de az asztaliteniszezők és az ugró kötelezők kezéből sem hiányozhatott  a kellék. A célba dobók sem unatkoztak és a Bocsa golyók is folyton gurultak a gyepen ezen a napon. Az iskolarádióban egy kvíz segítségével minden tanuló megtudhatta, hogy a tanári közül ki milyen sportot űzött gyerekkorában. Persze nem lett telitalálat…. JA „jövőt” sem zártuk ki a mozgás sorából, tanulóinkat megmozgattuk Playstation kinect segítségével is. Egész nap folyamán lehetőség volt olimpikonokat és a hozzájuk fűződő évszámot, sportágat párosítani az épületben, a legtöbbet gyűjtő osztály jutalomban részesült. A délutánt pedig egy valódi olimpikon társaságában tölthették tanulóink, hiszen Hárspataki Gábor olimpiai 3. helyezett karate versenyző látogatott el a Szarvasi Vízi Színházba. A futást sem hagytuk ki a programok közül. Tanulóink idén is teljesítették az Erzsébet ligetben az új rekordtán pályán a 2021 m.

Zalán Csaba

szervező

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka