1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

A megyei döntőben is bizonyítottak a benkás úszók! 

Február első szerdáján került megrendezésre a Békés Megyei Úszó Diákolimpia Döntő Békéscsabán. A döntőre a novemberi körzeti versenyeken keresztül lehetett kijutni. Iskolánk több tanulójának is sikerült egyéni és váltószámban is kvalifikálnia magát a hétközi megmérettetésre. A megyei szervezők az első hat helyezettet díjazták, ahol az első helyezettek kijuthattak a március közepén megrendezésre kerülő országos döntőkre. Iskolánk tanulói közül két lánynak, Bozán Hannának két számban, 100 méteres gyorsúszásban és 100 méteres hátúszásban, valamint Megyeri Pannának 100 méteres mellúszásban sikerült első helyen célba érnie. Rajtuk kívül még iskolánk minden lányváltója ott lesz a pesti döntőben. Az aranyérmek mellett több érmes és okleveles is született, íme a díjazottak névsora:

I-II. korcsoport

50 m hátúszás

6.hely Adamik Alexandra

4x50 m gyorsváltó

1.hely Adamik Alexandra, Molnár Molli, Vig Anna, Hajduch Noémi

4.hely Velencei Boldizsár, Bagócsi Áron, Tímár Tamás, Horváth Dominik

 

III-IV. korcsoport

100 m hátúszás

IV. korcsoport

1.hely Bozán Hanna

4.hely Csengődi Csillag

2.hely Madács Ákos

 

III. korcsoport

2.hely Tóth-Rigler Emma

3.hely Gnándt Eszter

 

100 m mellúszás

IV. korcsoport

4.hely Urbancsok Panna

5.hely Márki Emese

III. korcsoport

1.hely Megyeri Panna

 

100  m gyorsúszás

III. korcsoport

3.hely Tóth-Rigler Emma

6.hely Csengődi Keve

 

IV. korcsoport

1.hely Bozán Hanna

2.hely Csengődi Csillag

6.hely Bagócsi Jázmin

 

4x50 m gyorsváltó

III. korcsoport

1.hely Megyeri Panna, Gnándt Eszter, Tóth-Rigler Emma, Patkós Bianka

 

IV. korcsoport

1.hely Bozán Hanna, Csengődi Csillag, Bagócsi Jázmin, Márki Emese

4.hely Teremi Samu, Madács Ákos, Megyeri Attila, Bessenyei Domos

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka