1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

„Feketén a hófehér” sakktábor

Iskolánkban több éve működik a sakk tehetséggondozó műhely. A gyermekek nagycsoportos koruktól ismerkedhetnek a sakkozás fortélyaival.

A nyári szünetben első alkalommal meghirdetett sakktáborra 30 lelkes kisdiák jelentkezett, akiknek minden nap tartogatott valami izgalmas érdekes tevékenységet. A sakkfigurák megelevenedtek fejbábon, vasalógyöngy képen, gyöngyfűzésben, zsugorfólián, dobókockán, ceruzatartón.

Finom illat lengte be az iskolaépületet mikor a mézeskalács figurák készültek. A hét folyamán előkerültek persze a sakktáblák, logikai játékok, készségfejlesztő játékok is. A különböző osztályokban évfolyamba járó gyerekek a drámajátékokon keresztül szeretetteljes, baráti csapatot alkotó s különböző készségeket is fejleszthették.

A benkás gyermekek jelképesen felavatták a Szent Klára Gyógyfürdő udvari játékait, ahol helyet kapott egy udvari sakk készlet is a teke és a ping – pong asztal mellett.

A hét megkoronázásaként Hevesre kirándult a kis csapat, ahol az ország egyetlen sakkmúzeumát tekinthették meg. A csendes iskolaépületben sokszor felhangzott a Cikk – cakk dal:

„ Cikk – cakk sakk zakatol az agy,

pár jó lépés és győztes vagy…”

Reméljük a hét végére minden gyermek győztesnek érezhette magát, Huszti Erika és Buzás Tünde táborában, ahol a fekete és fehér sakkfigurák segítségével teremtett világunk színességét is átélhették.

Huszti Erika

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka